Tejterhelés 4-5. nap

Az utolsó két napon a nem-alvásnak köszönhetőenképtelen voltam rávenni magam az írásra...

A tejterheléssel kapcsolatban már csak 2 negatív székleteredményre vártunk. Mást nem is tettünk, mint vártunk...

Eszter tulajdonképpen valamiféle bölcsiként élte meg a helyzetet (0-24 variációban). Mindenkivel haverkodott, játszott egész nap,  mosolygott, kacagott. Főzőcskézett, rajzolt ( a pont-pont vesszőcske kezdetű örökérvényű rigmust sikerült tökélyre fejlesztenünk, nagyjából ötezerszer mondtam-rajzoltam basát. Eszter is majdnem hibátlanul ismétli már, és csodaszép köröket rajzol közben...XD) Másik kedvenc elfoglaltsága volt, hogy beült folyosón a szekrénybe, és egy "sziasztok" felkiáltással magára zárta, egy kicsit ücsörgött bent a sötétben, majd kiszólt: "Anyaaaa", én pedig kopogtam, majd nyitottam az ajtót... Ő kimászott, mjd vissza, és kezdtük előről... Jókat kacagott ezen. Kábé tízezredszer is. 

Segítettünk karácsonyfát díszíteni a Jézuskának és az angyalkáknak is. Mini nagyon élvezte, a műanyag gömböket lelkesen aggatta az alsó ágakra.  Végül, mosolyogva, ragyogó szemekkel csodálta a fát, és óriási áhítattal a hangjában megszólalt: "Mikulásfa!" Kreatív a gyerek, na :) 

Péntek délutánra azért nagyon fáradt volt már. Gondolom ez volt az oka, hogy pisilni is elkísért. Csak állt, és árgus szemekkel engem szemlélt, mit is csinálok épp... Majd előrehajolt, és felháborodva rámszólt: "Héé, anya... pelusba..." Na tessék, le lettem tolva...

Csütörtökön másik szobába kerültünk. (azért, hogy ne egy lázas, fertőző beteg kislány mellett legyen Cseppem). Az új szobatársunk egy kétéves kisfiú volt.

 Vele nem is volt gondom. Én valóban nagyon toleráns és béketűrő ember vagyok. De az emberi hülyeséget az erőszakossággal párosítva nehezen tolerálom. A kissrác anyukája pedig folyton panaszkodott, üldözött és macerált a magánéletével, nehézségeivel, vélt és valós egészségügyi gondjaival. (MacerAnya kissé hipochonder hajlamú volt, mint magát, mint a fiát illetően).  És én megértem, hogy egyedülálló anyaként jólesik neki, ha meghallgatják, ha kiöntheti a szívét... De mindennek van határa. Este 5 óra körül már szabályosan menekültem előle, és a "reflux vagyok, a gyerekem is örökölhette, de ezek itt nem értik" kezdetű véget nem érő sirámjai elől. (így, reflux vagyok... nem volt egy íkúharcos).De azt hiszem, hiába mentem ki a szobából, míg hallótávolságon belül voltam, mondta és mondta. Abban sem vagyok biztos, hogy abbahagyta, míg távol voltam... Máskor valószínűleg türelmesen hallgattam volna, megértően bólogatva. De most fáradt, hisztis és nyűgös voltam, jobbnak láttam, ha kerülöm MacerAnyát.  Így sokat tartózkodtunk a közös helyiségekben...

Ééés, a lényeg: szépen lassan, fokozatosan be lehet vezetni a tejtermékeket Mini étrendjébe... Ahogy ezt a doktornő kimondta, szabályosan elérzékenyültem. Azt hiszem, az egyetlen dolog, ami visszatartott attól, hogy nyakába boruljak, de legalább lenyomjak egy puszit és megöleljem, hogy Eszter az ölemben volt. Na meg mégsem tesz ilyet az ember a lánya orvosával. Legalábbis nem nyilvánosan...

Az egyetlen dolog, ami beárnyékolta kissé az örömömet, hogy elmondta, rotavírus-fertőzés volt az osztályon, és bár Eszter székletéből nem volt kimutatható a baci, amennyiben mégis beteg lenne, vigyük vissza... (Egyébként, ha megmondják, hogy ezért maradjunk benn a szobában azon az 1 napon, még komolyan is vettem volna...) Ettől függetlenül madarat lehetett volna fogatni velem... :) (ebben, be kell vallanom, kb 0.5%  szerepet játszott a tény is, hogy ismét ágyban alhatok..)