2011. december 5., hétfő

Mandulagyulladás

Reggel óta nagyon magas láza volt Eszternek.  A kedve jó, étvágya is van. Inni viszont nem hajlandó. Így Nurofenes fecskendővel töltjük bele a teát, miközben ő torkaszakadtából üvölt, és kézzel-lábbal kalimpál. Apa lefogja a fejét, lábát, kezeit, anya tölt, baba fuldoklik, nyel, vísít tovább. Anya ismét fecskendőt tölt...Ezt kb 3-4x, 20 percenként... Miközben a gyermek, amint meglátja azt a drága jó édesanyját a harci eszközzel közeledni, elfúló hangon rákezd: "Anya..szeretlek téged. Anya... Anya..." De anya nem kegyelmez. Inni KELL. Anya kegyetlen...  

Mikor  délután 3-kor is 40,1-et mutatott a lázmérő, úgy döntöttünk, jobb, ha látja doki.  Némi hűtőfürdő, visítás és vizes lepedővel kergetőzés után kissé lejjebb ment a hője, bevittük a Heim Pál Gyermekkórházba. (Tegnap lezúzták az autónk jobb oldalát, ennek köszönhetően egy jobb tükörnyi hátránnyal indultunk a többi autóshoz képest).

Esküszöm, a váróban azt hitték, rosszaság, de minimum elevenség elleni injekcióra hoztuk a gyereket, sandán pislogott csak rám minden szülő bágyadt gyermekét ölelve) Eszter láztól fűtött, kályhát megszégyenítően forró testtel ugrált-kacagott, székre fel, székről le. Mászott-futott a székek tetején, "ott is van, ott is van .. egééér!!!"  "hajóóó, bácsi, ott van...manóóóó" és hasonló csatakiáltásokat hallatva...(természetesen nem képzelődött, csak a mesefigurás falfestés villanyozta fel így)

A rendelőben persze jókedve heves tiltakozásba és visításba csapott át, amint meglátta a sztetoszkópot és a fehér köpenyt... Szegény doktornővel valóságos tornamutatványokat mutattunk be, hogy meg lehessen vizsgálni....
A diagnózis: torokgyulladás, mandulagyulladás, enyhe kiszáradás...
Antibiotikumot kapott, orrcseppet, Normaflore-t.

A recepttel felfegyverkezve elindultunk megkeresni az ügyeletes gyógyszertárat. Nagyjából 5 patika van a lakásunktól akár gyalog is simán megközelíthető helyen. Naná, hogy egy ismeretlen volt nyitva, elég  messze, így a tükör nélküli autóval tovább folytattuk utunkat... Mondanom sem kellett, nem tudtuk hol keressük, csak kábé sejtettük, merre lehet. Laza 3/4 órás autókázás és nagyjából 8 perc gyalog futkosás után megszereztem a felírt orvosságokat, indulhattunk haza.


Itthon Eszter csuda édes volt: csepp kezét a homlokára téve megállapította: "fojjó...anya...fojjó"...









0 megjegyzés: